D47 Biomechanikai Rehab- és Edzőstúdió

A D47 lakás-stúdió létrehozását az a felismerés vezérelte, hogy a testedzésnek és a sérülések utáni rehabilitációnak van egy olyan oldala, mellyel a magyarországi gyógytornászok és sportrehab szakemberek többsége egyáltalán nem, vagy alapvetően hibás megközelítéssel foglalkozik. Testünk életünk során felvett kompenzációs stratégiái alapvetően befolyásolják mozgástartományainkat, és ezáltal mozgásminőségünket! Kompenzációs minták kialakulhatnak sérülések, vagy életmódbeli tényezők miatt is, és ebben az esetben — ha testünk aszimmetriái, elcsavarodásai okozzák mozgásszervi panaszainkat — a hagyományosan tünetközpontú megközelítések nem lesznek hatékonyak kezelésükben. Ahhoz, hogy fájdalommentesen és hatékonyan mozoghassunk, helyre kell állítanunk testtartásunkat és mozgásmintáinkat; ehhez pedig rendszerszinten kell megvizsgálni testünk biomechanikai működését.

Miben különbözik ez a gyógytornától, erőedzéstől?

A gyógytorna ma továbbra is egy alapvetően lokális, izomközpontú paradigmában létezik, a testet nem egy komplex egészként kezeli. Alapvetés kellene, hogy legyen az, hogy az ízületi pozíciók sok esetben diktálják egy adott izom funkcióját (Levangie, 2011), és nem feltétlenül egy »befeszült« izom okozza a tüneteinket, hanem rendszerszintű jelenségről is lehet szó. Az izmok nem egy vákuumban létezve lesznek hirtelen »feszesek«, vagy »gyengék«, amiket ezért aztán minden esetben ki kell »nyújtani« vagy meg kell »erősíteni«. Pár egyszerű példát hozva erre: végeláthatatlan ideig nyújthatjuk a combhajlítónkat eredmény nélkül akkor, ha az előrebillent csípőpozíciónk miatt valójában a combhajlítónk már egy krónikusan túlnyúlt állapotban van, és emiatt feszes. Hasonlóképpen, vég nélkül végezhetjük a gumiszalagos rotátorköpeny-erősítéseket, és mégsem fog tudni az adott váll a másikhoz hasonlatos mozgástartományt produkálni, vagy erőt kifejteni kifelé rotálásban akkor, ha az egész felsőtestünk el van csavarodva...

Mi az, amit lehet tenni akkor?

Conor Harris restoratív biomechanikai megközelítésének a lényege a test legalapvetőbb funkciójaira való támaszkodás, és az azokhoz való viszonyítás a gyakorlatainkban. A lélegzetvételnek kiemelkedő fontossága van: nem csak fontos szabályozója az idegrendszerünknek, de befolyásolja azt is, hogy a testünk hogyan érzékeli és értelmezi az általunk végzett gyakorlatokat. Naponta hozzávetőlegesen 22 ezer lélegzetet veszünk: naponta ennyiszer erősíthetjük tovább kompenzációinkat; vagy, előnyösebb mintáinkat vele.

Testünk másik alapvető funkciója a járás. Járás során a testünk információkat, impulzusokat kap egyrészt a talpunk és a föld felől, másrészt folyamatosan számításba veszi végtagjaink hosszúságát, ízületi mozgástartományainkat, és hogy a járás épp melyik fázisában vagyunk és milyen izmokat és hogyan kell bekapcsolnunk azért, hogy a következő járási fázisba léphessünk (figyelembe véve egyedi limitációinkat). A járás mechanikájához visszacsatolt gyakorlatokat a testünk jobban tudja mihez kötni, és tartósabban integrálni mozgásunkba.

Objektív mérések, azonnali, mérhető változás

Conor Harris módszerének központi része a test mozgástartományainak az alapos felmérése. A folyamatba szándékosan némi redundancia is van építve, így alapos, megbízható képet kapunk arról, hogy a testünk milyen aszimetriákkal rendelkezik, és milyen irányokba van elcsavarodva. A legtöbb esetben a megfelelően kiválasztott és végrehajtott gyakorlatok után azonnal lehet változást tapasztalni, és a változás mértékét a mozgástartományi teszteken keresztül objektíven lehet mérni. Ha egy gyakorlat nem megfelelő számunkra, vagy nem jól hajtottuk azt végre, arról rögtön visszajelzést kapunk, mint ahogy arról is, ha egy gyakorlattal sikerült pozitív változásokat elérnünk. Így a gyakorlatok kiválasztása nem vaktában történik, rögtön ellenőrizzük is annak hatásait.

Miért fontosak ezek a szempontok az edzésben?

Ha a hagyományos erőedzéseket nézzük, azok kiválóan teszik azt, amire ki lettek találva: erőt és izmot tudunk építeni velük. Ám fontos figyelembe venni azt, hogy a hagyományos erőedzési módszerek sportolók számára lettek kifejlesztve, és a cél az volt, hogy a sportolók maximális hatékonysággal tudjanak erőt fejleszteni, a sportjukban elvégzett fő edzésmunka kiegészítőjeként!

Emiatt teljesen logikus, hogy egy ilyen programban központi helyet kapnak a hagyományos, bilaterális súlyzórudas gyakorlatok (pl. fekvenyomás, guggolás), ahol a test mindkét oldala együtt dolgozik a mozdulat végrehajtása során), hiszen így tudjuk maximalizálni a megmozgatott súlyok nagyságát, és ezen keresztül a testet érő impulzust, kiváltva a lehető legnagyobb adaptációt.

A nagy súlyokkal végzett gyakorlatok azonban eredendően kompresszívek: testünknek feszes, stabil pozíciókat kell felvennie, és nem sok terünk marad az ízületek egymáshoz viszonyított finom-mozgásaira, hiszen muszáj nagy teljesítményű mozgás-stratégiákat alkalmaznunk. Ezzel alapvetően nincs is semmi gond; de csak akkor, ha fő sportunkban-életmódunkban kellően változatosan mozgunk, ezáltal megőrizve teljes mozgástartományunkat.

Azonban, ha egy alapvetően ülő-életmódot egészítünk ki hagyományos erőedzési gyakorlatokkal, vagy sportmúltunk miatt rendelkezünk féloldalasságokkal (számos sportban van jelen ismétlődő, aszimetrikus terhelés), és a testünk már nem képes kimozdulni a beszűkült mozgásmintáiból, az vezethet sérülésekhez, kopásokhoz, fájdalmakhoz. A test alapvetően unilaterális mozgásokra lett „kitalálva”, oldalanként ellentétes módon váltva a kompressziót és expanziót. Ennek figyelembevétele (az életvitelbeli tényezők, és a meglévő kompenzációk felmérése mellett!), igen fontos edzésprogram tervezésnél.

Hogyan illeszkedik ez más módszerekhez, kezelésekhez?

Természetesen a biomechanikai korrektív gyakorlatok, és a biomechanikai szempontok alapján tervezett edzések sem jelentenek mágikus megoldást minden problémára. Fontos figyelem előtt tartani, hogy mint minden módszernek, ennek is megvan a maga helye és ideje: egy akut trauma, vagy műtét után az első lépés természetesen a gyógytorna kell, hogy legyen, hiszen akkor pont egy lokális területet kell kezelni. Azonban a rehabilitáció egy bizonyos pontján már érdemes lehet rendszerszinten is megvizsgálni az adott problémát, főleg akkor, ha a gyógytorna nem hozott maradéktalan megoldást.

Ugyanakkor az is lehet, hogy panaszunk oka nem, vagy nem pusztán biomechanikai: gyulladásos vagy autoimmun reumatológiai betegség is lehet a háttérben, mintahogy neurológiai diszfunkciók is okozhatnak gondokat (műtéti hegek, neurológiai diszfunkciókat okozó traumák), és a listát lehetne még folytatni...

Általánosságban elmondható azonban az, hogy szinte kivétel nélkül rendelkezünk biomechanikai kompenzációkkal és mozgástartományi limitációkkal (ami természetes!), és gyakori az, hogy ha ezekkel foglalkozunk, akkor nagy javulásokat tapasztalhatunk mozgásminőségünkben. Sikersztorik >>

---

Árak - Biomechanika

Árak - személyi edzés